Alba Regia-barlang
Bongó-zsomboly
Csengõ-zsomboly
Háromkürtõ-zsomboly
Jubileumi-zsomboly
Csipkés-zsomboly
Tábla-völgyi-barlang
Bükkös-árki-barlang
Szelelõ-lyuk
Gánti-barlang

Egyszerûsített térképek

Alba Regia-barlang

Szinonimák: I.-44. sz. nyelõ barlangja, Vadász-nyelõ barlangja, Vackor-nyelõ barlangja
Helye: Bakony, Tési-fennsík, Köves-domb, 453 m tengerszintfeletti magasság
Település: Isztimér, Fejér megye
Hossza: 3600 m, felmért + részben becsült
Legnagyobb függõleges kiterjedése: 204 m

      Csõszpusztától ÉK-re 2 km távolságra a Köves-domb (480m) keleti lejtõjén, szántóföldön lévõ önálló kis facsoportból nyílik elsõ számú bejárata, a kb. 6 m mélységû, meredek falú I.-44.sz. idõszakos víznyelõ aljából.
      A bejárati akna betongyûrûvel és rácsos ajtóval lezárt, alul beton-idomkõvel falazott, rögzített szögvaslétrával beépítve.
      A lefelé továbbvezetõ omladékzóna a természetes jelleg megtartásával, ugyancsak betonozással és falazott pillérekkel stabilizálva van.
      Az elsõ bejárattól ÉNy-ra 65 m-re, a szántóföldet szegélyezõ erdõszélen, az I.-45/a. jelû kisebb tölcsérben találjuk a barlangrendszer 1983-ban kibontott második bejáratát, amely az elõzõhöz hasonlóan kiépített és lezárt. Környékén több kisebb felszakadást is megfigyelhetünk, amelyek téli kigõzölgésükkel jelzik, hogy az alattuk húzódó üregrendszerhez tartoznak. Ezek közül legjelentõsebb a 20 m távolságra nyíló és 6 m mélységig kibontott I.-45/b. kataszteri számú felszakadás.
      A barlang feletti erdõs felszínen Ny-ÉNy-irányban még további erõsen feltöltõdött inaktív töbröket fedezhetünk fel, amelyek feltételezhetõen a barlangrendszerrel vannak összeköttetésben, ám ez csak a jövõbeni kutatások során igazolódhat.
      A barlang feltárása és továbbkutatása az Alba Regia Barlangkutató Csoport nevéhez fûzõdik, s mint a 70-es évek sikersorozatának kiemelkedõ felfedezése, a csoportról kapta elnevezését. Megismerése és feltárása szakaszosan történt és folytatódik napjainkban is.
      A feltárási tevékenységet hamarosan követte a járatok felmérése, valamint megkezdõdtek a tudományos kutatások, - ezzel egyidõben folyamatosan történt az eredmények értékelése. A tapasztalatok gyakorlati hasznosítása révén és a módszeres feltáró munka nyomán a barlang ismert hossza meghaladja a 3 km-t, 200 m-es függõleges kiterjedésével pedig jelenleg hazánk harmadik legmélyebb barlangja.
      Az elsõ feltárási kísérletek még 1962-ben indultak meg a szántóföldi nyelõben, amelyet a csoport tagjai a megtalálását segítõ vadászok után Vadász-nyelõ néven vettek kataszterbe I.-44. szám alatt. Az ezt követõ években a tapasztalatlan diákokból álló csoport többszöri nekirugaszkodása is hiábavaló volt, mígnem 1975 õszén ezen a kutatási helyen is siker koronázta kitartó küzdelmüket.
      A harmadikként mélyített kutatóakna aljából végre egy omladékos, de szabad üregbe vezetett az út és ezután már gyorsan peregtek a feltárás eseményei. Az év végére a Felfedezõ-ágon keresztül már 190 m mélységig sikerült megközelíteni a Jobboldali-végpontot, és az addig megismert járatok összhossza 750 m körül volt. A mélyebb szakaszokban kezdettõl fogva nehezítette a kutatást a levegõ széndioxid tartalma, amelynek értéke a helyszíni mérések szerint gyakran a 4-5 % -ot is meghaladta.
      A következõ években csak kisebb feltárási eredmények születtek (Erdész-ág, Kombinált-szakasz, Jobboldali-végpont szûkülete), viszont befejezõdött a mélyzóna felmérése (Kárpát J. 1979.) és kirajzolódtak azok a szerkezeti irányok, amelyek mentén újabb barlangszakaszok felfedezésére volt remény.
      1979-ben a Kupola mögötti omladékzóna fõ törését követve északnyugati irányban, kisebb bontásokkal sikerült egy közel 400 m kiterjedésû tágas folyosórendszerbe jutni, amely az akkoriban elhunyt és a Bakonyt szenvedélyesen kutató Dr. Bertalan Károlyról lett elnevezve.
      Hasonlóan sikeres kitörés történt 1980-ban a Szarka-ág folytatásában, ami a 210 m hosszúságú Topográfus-ág felfedezését eredményezte. Közben folytatódott a Bertalan-ág kürtõinek módszeres kutatása, s még ebben az évben ismertté vált a cseppkövekben gazdag Kürtõs-ág emeleti folyosója, valamint a 200 m hosszúságot elérõ Hirtelen-ág is. A felmérések szerint a barlang összes hosszúsága ekkor már túlhaladta a 2 km-t.
      Több kisebb jelentõségû rész feltárása után döntõ fordulatot hozott 1983-ban a Kombinált-szakasz alatti lapító szûkületeinek átbontása, amely kaput nyitott a szomszédos I.-45.számú víznyelõ alatt húzódó szövevényes járatrendszerbe, ahol a barlangnak egy korábban nem tapasztalt, új arculatát ismerhettük meg.
      A többszintes, bonyolult alaprajzú járathálózat a találó Gubanc elnevezést kapta. Legfelsõ szakaszán keresztül az I.-45/a. víznyelõ aljának átbontásával és kiépítésével még ebben az évben megnyílt a barlang második bejárata.
      A Gubancból induló újabb részek feltárásával, valamint az elsõ számú bejárat alatt rejtõzködõ Ajándék-ág felfedezésével a barlang ismert hossza túlhaladta a 3 km-t. (Szarka Gy. 1995.)
      Bár a két bejárat omladékzónája a korábbi megkutatásoknak megfelelõen a triász-jura kõzethatáron indul, az utóbbi idõszak kutatásai alapján a barlang alsóbb járatrendszere egyértelmûen a helyenként gazdag mega-lóduszos faunával jelölt felsõ triász dachsteini típusú mészkõben alakult ki. Dõlése észak-északkelet felé átlagosan 30o körüli, mely a járatok lejtésviszonyait döntõen befolyásolta.
      A barlangi folyosók domináns járatirányát a területre jellemzõ ÉNy-DK-i fõ tektonikai irány határozta meg, többnyire horizontális blokkelmozdulásokkal illetve ÉK-i irányban történõ enyhe lezökkenésekkel kísérve.
      A befoglaló kõzet anyagának laboratóriumi vizsgálatai a járatok alsó és felsõ részében tipikus dachsteini mészkövet mutattak ki, tömött ooidos szerkezettel, kiváló oldhatósági tulajdonságokkal. A járatok oldalfalában azonban eltérõ anyagú és kõzetminõségû rétegcsoportokat találunk, amelyek kitüntetett szerepet játszottak a barlang keletkezése során.
      Az egyik a Felfedezõ-ág mentén követhetõ és a szakasz kifejlõdését meghatározó sárgás-vörös színû 0,4-0,6 m vastagságú márgasor, amely mechanikailag kevésbé ellenálló és rosszul oldódik.
      A másik réteg az úgynevezett "pozdorja", ami átlagosan 0,6-0,8 m vastagságban jelentkezik az alsóbb szintû járatokban, jellegzetes formakincset produkálva.
      A Fehér-lapítóban vizsgált szürkés-fehér színû "pozdorja" - szelvény anyaga morzsalékos törésû meszes dolomitnak bizonyult 40% Mg CO3 tartalommal, benne sûrûn elõforduló kb. 1 mm átmérõjû kalcit kristályokkal.
      Ez a réteg mechanikailag szintén gyengébb szilárdságú, ugyanakkor oldhatósága alig marad el a fekü és fedõ mészkövekétõl csupán a legfelsõ kb.10 cm vastagságú réteg összlete tartalmaz 24% oldhatatlan maradékot. (Németh T. 1981, Kraus S. 1981.)
      Formajegyei alapján az üregrendszer víznyelõ barlang, amelynek uralkodóan lejtõs és divergáló járathálózatát a tektonika és a rétegdõlés egyaránt predesztinálta.
      A keletkezését és fejlõdését alapvetõen meghatározó aktív idõszaka a fennsík fedetlen karsztos stádiumára tehetõ. Az ekkor létrejött jellegzetes patakos járatszelvények kialakulása egy speciális mészkõkavics erózióra vezethetõ vissza. Ennek nyomát a feszíni vízgyûjtõ területén, a kutatások során feltárt egykori eltemetett kavicsos patakmedrek, valamint a barlangi üledékcsapdákban fellelhetõ mészkõ és tûzkõgörgeteg õrzi.
      A fennsíkot fedõ lösztakaró kialakulásával egyidõben a felszíni domborzati viszonyok is megváltoztak, így a barlang gyakorlatilag elvesztette vízgyüjtõ területét. Napjainkban az idõszakos áradmányvizeket a szántóföldi bejáraton keresztûl az észak felé tartó Fõ-ág vezeti le, míg az ettõl nyugatra esõ járatzóna szinte teljesen inaktív és megõrizte az aktív evakuációs idõszakban kialakult formákat (Kárpát J. 1982.).
      A barlang fejlõdéstörténete során az aktuális karsztvízszint különbözõ magasságokban alakult ki, így az üregrendszer vertikális kiterjedése mentén több oldási horizontot, hajdani lencsezóna nyomát figyelhettük meg, különösen a Gubanc környékén.
      Az erózióbázist jelzõ fennsíkperemi fõkarsztforrások egykori fakadási szintjei és a barlang víznyelõinek topográfiai helyzete alapján, több mint 300 m mélységû járatrendszer feltételezhetõ, amelybõl 200 m-t már feltárnak az ismert járatok.
      Formakincsének kialakulásában a víznyelõ jelleg a meghatározó, amely a Gubanc felfedezéséig meglehetõsen egységes képet mutatott. A barlangjáratok kifejlõdése a már korábban említett eltérõ minõségû márga, illetve "pozdorja" rétegek felsõ határfelületén indult meg döntõen korróziósan, amely során a felsõ dachsteini típusú mészkõben kisebb szelvényû eróziós alagutak jöttek létre. Ezek képezik a mai járatok mennyezeti csorgáit.
      Az alagutak bõvülésével a nagyobb hozamú áradmányvizek eróziós hatása jutott egyre jobban érvényre, ennek következtében indult meg a márga és "pozdorja" rétegek nagyobb szelvényû evakuációja, amely a járatok kiszélesedését és mélyülését eredményezte. A felszíni vízgyûjtõterület elvesztését követõen, a kishozamú vizek korróziós tevékenysége nyomán alakultak ki a talpi dachsteini mészkõbe vágódott keskeny, úgynevezett "holocén" csorgák. Így jött létre a jellegzetes keresztmetszetû Lóhere-fo-lyosó, melynek szelvényrajza leginkább a lóhere hármas levelére hasonlít. (Kárpát J. 1982.)
      A viszonylag egyenletes szelvényû folyosórendszert helyenként a barlang sajátos formakincsét képezõ úgynevezett lapítók szakítják meg, melyek a "pozdorja" réteg nagyobb kiterjedésû réteglap menti lepusztulásával jöttek létre. Ezek mennyezete teljesen sík csak az alig észrevehetõen bemélyülõ primer csorgák tagolják. Magasságuk 0,6-1 m, szélességük átlag 4-8 m, hosszanti kiterjedésük a 15-20 m-t is eléri. Döbbenetes látványt nyújt a kellõen megvilágított Második-lapító, amelynek dõlésiránya kiterjedése több mint 30 m így a Végpontról való feljutást is igen megnehezíti.
      Az uralkodó nagyformák mellett több kisebb mennyezeti üstöt, keveredési korrózióval kialakult kürtõt is megfigyelhetünk, ugyanakkor a hajdani jelentõsebb eróziós folyosók falán hullámkagylókat, szinlõket is felfedezhetünk. A Gubanc megismerésével bonyolultabbá vált a korábbi egységesnek tûnõ morfológiai kép. Kiderült, hogy a régi járatok feletti kõzettömeg rétegsoraiban további kisebb vastagságú márgarétegek és "pozdorják", valamint ezek mentén kialakult újabb járatok is léteznek (pl. Vörös-lapító, Tulok-terem), amelyeket függõleges kürtõk illetve aknák kapcsolnak össze (Vetõ-akna, Cseppköves-akna ...stb.), ugyanakkor dõlés irányú eróziós járatok is vezetnek tovább, bár még egyelõre feltáratlanul (pl. Csõ-folyosó).
      Az újabb barlangrészek felfedezése során egyre több cseppkõképzõdmény vált ismertté. A Cseppkõ-folyosó, Kürtõs-ág és Szifon-õre terem után a Gubancban találunk említésre méltó és ma is fejlõdõ jelentõsebb cseppkõképzõdményeket, ezek fõként függõ cseppkövek, kérgezõdések és drapériák formájában jelentkeznek. Legszebbek a Kápolna és az Újjongó általában fehér, vagy agyaggal szennyezett képzõdményei.
      Említést érdemelnek még a "pozdorja" rétegében található 1-2 mm-es kalcitszemcsék, valamint az alsóbb szakaszokban ugyancsak e réteg képviseletében megjelenõ 1-2 cm átmérõjû kalcitgumók, néha tömbösen fejlõdõ mennyiségben.
      Az I.-es Travi alatti járatok felületét szinte mindenütt sötétre színezi az úgynevezett mangánfüst, amely valószínû biológiai eredetû, hasonlóan a Gubancban fellelhetõ barna, kék és vörös falfelületekhez.
      A barlangrendszer egyes nyugati részén (pl. Tüskés-terem) a lég-cirkuláció megszûnésével a cseppkõképzõdmények fejlõdése leállt, sõt a magas széndioxid tartalom hatására megkezdõdött a visszaoldódás, ami jellegzetes kalcittûs kéregmaradványokat és fenyõtobozszerû képzõdményeket eredményezett.
      Ezzel szemben a Tüskés-terem felett kb. 15 m magasságban haladó Kürtõs-ágban üde és ma is fejlõdõ cseppköveket több méteres lefolyásokat és baldachinokat láthatunk.
      A szervetlen kitöltések közül a helyben keletkezett omladékhalmazok mennyisége az uralkodó, ami döntõen darabos és táblás formákban mutatkozik. Ezek a lapítók alsó szakaszának jellegzetes kitöltése (pl. Omladék-labirintus), vagy a tektonikusan igénybevett zónák kürtõi (pl. Kupola, Szita-terem), alatti zónák. Vastag (10-20 cm) cseppkõroncsokat találunk a Kártya-vár omladékhalmazában, amely a Barátság-terem hatalmas összetört kürtõjében kb. 20 m magasságig követhetõk.
      Nagy mennyiségû lekerekített mészkõ és tûzkõkavics felhalmozódásokat láthatunk a barlangrendszer számos részén, amelyek a kavicseróziós elméletet támasztják alá. Legjellegzetesebb lelõhelyei az Ajándék-ág, Hú-kürtõ, Bukfenc-terem, Száraz-ág stb. ... A különbözõ szemnagyságú kemény, vegyileg is ellenálló kitöltés laboratóriumi vizsgálata során kiderült, hogy nagy mennyiségben tartalmaz mágnesezhetõ szemcséket is.
      A barlang alsó szakaszaiban jelentõs mennyiségû agyag és lõszkitöltést is találunk, amely az inaktív szakaszok akkumulációját okozza.
      Ezek felületén kiterjedten van jelen a felszíni vízgyûjtõrõl bemosott szerves törmelék is, úgymint apró növényi részek, magok, levelek stb. ...
      Több esetben jelentek meg csíranövények is a felsõ régiókban. Legelterjedtebb a vadcseresznye, a ragadós galaj, amelyek közvetlenül a szántóföldi nyelõtölcsérbõl származtathatók.
      Egy alkalommal a 70 m mélységben húzódó Lagúnás-ág iszappárkányán kerti tintagomba (Coprinus micaceus) üde csoportját is sikerült megfigyelni és lefényképezni.
      A jobban szellõzõ felszínközeli szakaszokban, különösen a Cseppkõ--folyosó környékén, a talp kivételével szinte mindenütt fellelhetõk a tömegesen megjelenõ u.n. "fehér pamacsok", amelyek alaposabb és rendszeres mikrobiológiai vizsgálata során gombatelepeknek bizonyultak és uralkodóan hét penicillium fajhoz sorolhatók. (Kocsis A. 1983., Szolga F. 1990.)
      Már a feltárások kezdeti szakaszában megindult a barlang faunisztikai megfigyelése, amikor a kutatók testközelbe kerültek a járatok víztócsáival, azok felszínén fehér élõlényeket vettek észre és a mintát karbidlámpa víztartályában szállították ki a felszínre, majd a kutatóház laboratóriumába.
      Ezt követõen egyelõ gyüjtéssel, majd késõbb csapdázással 9 év alatt több ezer egyed meghatározására került sor, ennek nyomán 216 faj vált ismertté a barlang faunájából.
      Ezek 98%-a az ízeltlábúakhoz (Arthropoda) tartozik. Legnépesebb populációt az ugróvillások (Collembola) és a kétszárnyúak (Diptera) adják.
      Az állatok többsége alacsonyrendû faj, parányi 1-2 mm körüli.
      Az emlõsök (Mammalia) közül 6 denevérfajt sikerült regisztrálni, de gyakori a nagy pele (Glis glis) elõfordulása is, amely még a magas CO2 tartalmú mély szakaszban is otthon érzi magát, így megfigyeltük már a bejárattól 400 m távolságban, 130 m mélységben is. (Eszterhás I. 1984.)
      A 90-es években kezdõdött meg a Tési-fennsík alaposabb denevérfaunisztikai értékelése, amely a barlangjáratok menti telelõhelyek ellenõrzésébõl, a bejáratok közelében végzett hálózásos egyedvizsgálatból, illetve gyûrûzésbõl tevõdött össze. Az elmúlt 5 év során kiderült, hogy az Alba Regia-barlang mint õszi nászhely igen jelentõs, az idejáró denevérek száma több ezerre tehetõ, s bakonyi viszonylatban a kispatkosórrú denevér (Rhinolophus Hipposideros) legnépesebb lelõhelye. Ezek ó-holocén kori fosszilis csontmaradványait, már az elsõ õslénytani vizsgálatok is kimutatták a barlang felfedezését követõen. (Dr. Kordos L.)
      A feltárás során, különbözõ negatív hatású élettani jelenségek alapján terelõdött a figyelem a barlangi levegõ magas széndioxid tartalmára és a barlangrendszer sajátos mikroklímájára, amelynek rendszeres vizsgálata azonnal megkezdõdött. Az elsõ mérõhelyekre 0,1 Co pontosságú higanyos hõmérõk kerültek telepítésre, a levegõ CO2 tartalma a bányászatban alkalmazott 100 cm3 -es Dräger pumpával és indikátor csövekkel lett meghatározva, illetve helyszínen telepített (Bázis -121 m) Orsat-féle gázelemzõvel. A valaha legmagasabb mért CO2 tartalom 5,5 térfogatszázaléknak adódott.
      Már az elsõ idõszak mérései alapján kiderült, hogy a barlangrendszer szellõzés szempontjából alapvetõen két zónára osztható, így a dinamikus légjárású felszínközeli részen (szántóföldi bejárat - I.-45. víznyelõ között) és egy lassú áramlással jellemzett "mélyszakaszra", amelyek a Kupolát követõ szakaszokban különülnek el markánsan egymástól. 1980-ban Dr. Somogyi György irányításával indultak be a barlangi alfa nyomdetektoros vizsgálatok, amelyek célja a járatok menti radon transzport mérése volt. A szezonális radon koncentrációk változásai jól korreláltak a széndioxid változásaival és igazolták a két szellõzési zóna létezését, sõt egy gyengébb ismétlõdõ jellegû, ellentétes irányú légventillációs hatást is kimutattak.
      A barlang hõmérsékletének neutrális szintje 8,4 Co és 110 m körüli mélységben (Kutya-ág) van, amely érték egyben a mélyszakasz eddig vizsgált részeit is jellemzi. (Molnár Gy. 1989.)
      A 90-es években a szilárdtest nyomdetektorokat a dataqva rendszerû elektronikus mérõ és adattároló egységek váltották fel, amelyek 1 órás ciklusokban mérték a barlangi levegõ radon, hõmérséklet és légnyomás értékeit. A vizsgálatokat Dr. Hakl József irányította.
      Fokozott védelmét jelentõs kiterjedése, képzõdményei és tudományos értékei teszik indokolttá.
      A barlang mindkét bejárata vasrács ajtóval lezárt, bejárása a gondozást végzõ Alba Regia Barlangkutató Csoport közremûködésével lehetséges.
      Bejárásához barlangjáró alapfelszerelésre és jó kondícióra van szükség.

Felhasznált irodalom:
  1. Eszterhás I. (1984.): Az Alba Regia-barlang állatvilága - Karszt és Barlang 1984. I. füzet p.p.25-30
  2. Kárpát J. (1979.): Az Alba Regia-barlang alaprajzi térképe M=1:500 - Alba Regia Csoport Évkönyve 1979. melléklet
  3. Kárpát J. (1982.): Alba Regia-barlang M=1:200 (Magyarország barlangtérképei) - MKBT. Bp. 1982. p.6.
  4. Kraus S. (1981.): Az Alba Regia-barlang bezáró kõzetérõl - Alba Regia Csoport Évkönyv 1981. p.102.
  5. Kocsis A. (1983.): Komplex karszthigiéniás vizsgálatok - Alba Regia Csoport Évkönyv 1983. p.80.
  6. Molnár Gy. (1989.): Az Alba Regia-barlang klímaméréseinek összefoglalása - Alba Regia Évkönyv 1989. p.75.
  7. Németh T. (1981.): Kõzetvizsgálatok - Alba Regia Csoport Évkönyv 1981. p.102.
  8. Paulovics P. (1998.): Denevérfaunisztikai megfigyelések a Tési-fennsík barlangjainál 1993-1998 években. - Alba Regia Csoport Évkönyv 1998. p.53.
  9. Szarka Gy. (1995.): Az Alba Regia-barlang 20 éves kutatásának története. - Alba Regia Csoport Évkönyv 1995. p.75.
10. Szolga F. (1990.): Penicillium telepek tömeges megjelenése az Alba Regia-barlangban. - Alba Regia Csoport Évkönyv 1990. p.35.

Ugrás a lap elejére


Bongó-zsomboly

Nevét különleges akusztikai jelenségeirõl kapta.
Helye: Bakony-hegység, Tési-fennsík, Zsidó-hegy 445 m tengerszintfeletti magasságban.
Település: Bakonynána
Hossza: 170m, mélysége: 38 m

      A Tési-fennsík nyugati részén a Zsidó-hegy dél-keleti oldalában, a Kánkúti-erdõ fiatalosában egy idõszakos víznyelõ mélyedésébõl nyílik, közvetlenül a földút mellett. Bejárata mesterségesen lett kibontva és beton falazattal, valamint három beton kútgyûrûvel van kiépítve, vasrács ajtóval lezárva. A lejárati aknában vaslétra segíti a közlekedést.
      Az I.-110. sz. víznyelõben mélyített kutató aknából 1982-ben tárta fel az Alba Regia Barlangkutató Csoport. A feltárás során több barlangszakaszba csak gépi vésés és repesztés árán sikerült bejutni, majd a 80-as évek derekán a csoport szivattyúzással és robbantással tovább tágította illetve mélyítette járatait, jelentõsebb továbbjutás nélkül.
      Befoglaló kõzete a fennsík északi peremére jellemzõ és önálló úgynevezett támaszkodó karsztvízrendszert képezõ kréta mészkõ. A barlang járatrendszere a középsõ kréta albai emeletének üledéksorát tárta fel, így a zsomboly végpontját jelentõ szifon nagy valószínûséggel a feküben települõ és vízzáró muniériás agyag illetve márga közelségére utal, amely a rétegösszlet vízrendszerét a fõkarszt vízrendszerétõl izolálta.
      A barlang keletkezését tekintve döntõen a beszivárgó és leszálló felszíni eredetû vizek és idõszakos vízfolyások oldása nyomán jött létre.
      Három jelentõsebb kiterjedésû valamint három kisebb szelvényû párhuzamos aknarendszerbõl áll, amelyek lépcsõzetesen kialakult keskeny talpmenti járatokkal kapcsolódnak egymáshoz, vagy az aknák oldalfalából ablakokkal nyílnak össze.
      Az aknák felsõrésze szûkülõ szelvénnyel járhatatlanul záródik, itt a mennyezeten fejlõdõ 10-15 cm-es függõcseppkövek, cseppkõlefolyások vannak. Az aknák talpa ferde szálkõsíkkal záródik,amelyet kis vastagságú, helyben keletkezett omladék takar.
      Szemet gyönyörködtetõek a durva zátonymészkõben kivájt csészék, lyukak és méteres hosszan követhetõ mm vékonyságú áthatási élek. Említést érdemelnek a Lyukas-aknába becsatlakozó feltöltõdött patakmeder és a jelenlegi végpontot képezõ vizesszifon, amelyek morfológiai szempontból elütnek környezetüktõl. Hasonlóan érdekes a névadó Bongó-akna, amely tisztán oldódással alakult ki, 20 m mélységû és 2-3 m átmérõjû, kör keresztmetszetû. Az impozáns "csõ" csak rendkívûl szük lyukakkal csatlakozik az aknarendszerhez. Feltárása 13 m mélyrõl az elosztó hasadék falában mesterségesen megnyitott kis ablakon keresztül történt, s ez az egyetlen ember számára járható nyílása ma is. Bejárása csak kötéltechnikával lehetséges.
      Az impozáns méretû rekviéniás aknában a befoglaló kõzet õsmaradványainak valóságos tárházát ismerhetjük meg. A kipreparálódott és elmetszett õsmaradványok mellett kalcitkristályokat, mangán fészkeket és vasoxid rózsákat is fellelhetünk.
      A korábban "érintetlen" barlangból már a feltárás idején üledék és légminta vétel történt amelyek mikrogomba vizsgálati eredménye pozitívnak bizonyult humán parazita bõrgombák tekintetében, valószínüleg a közeli nagyüzemi állattartás következményeként.
      A barlang üregrendszere által harántolt és korróziósan jól kidolgozott kréta rétegfeltárás helyszíni tanulmányozása mellett (Knauer J., Juhász Á., Szente I., R. Völker), megtörtént a kõzetminták laboratóriumi elemzése is. A begyûjtött 9 mintából vékony csiszolatok készültek, ezek paleofaunisztiai és szövetszerkezeti vizsgálatát Gellai Mária végezte el (1985.). A fentiek alapján a zsomboly felsõ szakasza orbitolinás, középsõ zónája mikrofaunás és alsó része rekviéniás mészkövet tárt fel, így a hegységben jellemzõ kifejlõdés alapján néhány méter után a muniériás agyagmárgának kell következnie.
      Részben megtörtént a barlang hidrológiai vizsgálata is (1986.) a Végponti-szifon vizébe adagolt fluoreszceint a Gaja-patak mentén fakadó Vadalmás-forrásban sikerült kimutatni.
      Fokozott védelmének indoka, hogy hazai viszonylatban a legjelentõsebb krétamészkõben keletkezett üreg, amelyen keresztül kiválóan tanulmányozhatók a rétegsor szerkezeti sajátosságai, õsmaradványai és karsztosodási foka.
      Bejárata természet és életvédelmi okokból rácsajtóval lezárt, látogatni engedéllyel a gondozást végzõ Alba Regia Csoport közremûködésével lehet.
      Megközelíthetõ földúton terepjáróval egészen a barlangig. Bejárásához alapfelszerelés és technikai eszközök kellenek.

Legfontosabb irodalmak:
Szolga F. 1982.: Feltáró kutatás - Beszámoló az MKBT 1982. évi tevékenységérõl 46-48. l.
Szolga F. 1983.: Újabb feltárások a Tési-fennsíkon - Karszt és Barlang I.-II. 61-62. l.
Eszterhás I. - Knauer J. 1985.: A Bongó-zsomboly litológiai kutatásának eredményei - Alba Regia BKCS Évkönyv 142-145. l.

Ugrás a lap elejére


Csengõ-zsomboly

Szinonima: I.-51. sz. víznyelõ barlangja
Hegység: Bakony, Tési-fennsík, Csengõ-hegy, 486 m tszf. magasság
Település: Olaszfalu
Hossza: kb. 210 m , Mélysége:134 m
Bejárata: a Csengõ-hegy Ény-i oldalán, egy alig észrevehetõ enyhe völgyhorpasz vízvezetõ vonalán, fiatal erdõvel fedett terepen nyílik, közvetlenül a régen ismert Ördöglyuk szomszédságában.

      Mesterségesen kibontott bejárata beton kútgyûrûkkel van kiépítve és vasrács ajtóval lezárva.
      Az Ördöglyuk szakadéktöbrébe tartó vízvezetõ árok aljából, egy idõszakos vízfolyásokat lefejezõ kis felszakadás megbontásával tárta fel 1979 nyarán az Alba Regia Barlangkutató Csoport (Kárpát 1979.). Nevét a Csengõ-hegyre emlékeztetvén kapta.
      Az akkori feltáráskor 53 m mélyre, az Óriás-akna aljáig sikerült lejutni. Ennek talpi omladékába mélyített tíz méteres kutatóaknán keresztül 1981-ben feltárult a Vetõ járatának meredeken lejtõ folyosója, amelynek végpontját 85 m bejárati szint alatti mélységben, egy újabb nagy vastagságú omladék álfenék képezte.
      Felkészülve a nehéznek és hosszadalmasnak ígérkezõ áttörési kísérletre, a csoport átdolgozta az Óriás-akna alján lévõ korhadó faácsolatot a bányászatban használatos 1 m hosszú TH acélbordákkal, majd megtörtént a közlekedõ útvonalak teljes technikai felújítása 1983-ban. Hasonlóan elkészült a bejárati kutatóakna biztosítása betonozással és beton kútgyûrûk beépítésével, illetve 1985-ben a barlang lezárására is megvalósult.
      A Vetõ alján felhalmozódott omladék átbontása eközben már 1984-ben már elkezdõdött. Az innen kihajtott 14 m mélységû háromszögszelvényû kutatóakna már végig acélbiztosítással készült, amelynek minden eleme M12-es csavarokkal lett rögzítve elcsúszás ellen.
      A kutató akna alján végre 1987 õszén ismét megnyílt az út lefelé, s a kutatók elérték a zsomboly újabb végpontját jelentõ vizes szifont 134 m mélységben. (Szolga F. 1987.)
      Sajnos az acél ácsolat utolsó szakaszának stabilizálása elmaradt, így az 1988 tavaszán történt omlás nyomán az új rész 100 m mélységben megint elzáródott.
      Kibontása újabb biztosító elemek beépítése után 1999-ben történt meg és a zsomboly azóta ismét teljes mélységben járható.
      Bejárata a felsõ triász és alsó jura rétegátmenet határán helyezkedik el.
      A korábbi földtani vizsgálatok a néhány méterre lévõ Ördöglyuk befoglaló kõzetanyagát dachsteini típusú alsó liász mészkõnek határozták meg és tapasztalatok alapján hasonló kõzetet találunk a Csengõ-zsomboly bejárati szakaszaiban is. Kb. 15 m mélységben azonban jólfejlett megalodus héjakat fedeztünk fel a Harang-akna tetejének falában majd lejjebb tömegesen is elõfordulnak a végpont elõtti szakaszon, így jelenlétük inkább felsõ triász kõzetanyagot valószínûsít. Ez szövetszerkezetét tekintve típusos dachsteini mészkõ, amely szinte maradék nélkül oldódik (Németh T. 1981.). Tektonikusan erõsen megdolgozott, a barlang járatai tektonikusan predisztináltak. Az Óriás-akna omladékzónája három törési sik metszése mentén jött létre melyek közül legszemléletesebb az alóla szabad felszínnel kifutó 55 fok dõlésû vetõtükör.
      Az üregtágításban döntõ szerep a leszálló vizek korróziós hatásának jutott, emellett az idõszakosan befolyó áradmányvizek kisebb eróziós nyomai is felfedezhetõk (pl. mennyezeti csorgák, kavicshordalék). Fõként függõleges jellegû, lefelé táguló aknák sorából áll, amelyeket szûk keresztmetszetû és enyhe lejtésû rövid járatszakaszok kapcsolnak össze.
      Méreteit tekintve a zsomboly legimpozánsabb járatszakasza az Óriás-akna, amelynek függõleges kiterjedése 25 m.
      A feltárási tapasztalatok alapján minden jel arra utal, hogy a jelenleg ismert aknasor mellett húzódik egy párhuzamos aknarendszer is, mely valahol az Ördöglyuk-Ördög-terem - Spárga-kürtõ tengelyvonalában halad. Ez helyenként cseppkövekben gazdag szakaszokkal össze is lyukad a jelenlegi járatokkal. Ilyen pl. az utolsó acélácsolatból kibújva megismert oldalakna, amelynek falait szinte mindenütt üde felszínû és világos színû kérgezõdés, függõcseppkövek borítják. Hasonló gyakorisággal fordulnak elõ képzõdmények a Spárga-kürtõben, ahol 20-30 cm-es drapériákat, kis baldehin szerû lefolyásokat is találunk, sõt mennyezeti kürtõjében a dúsan nõtt képzõdmények okoznak szûkületet.
      Egy hajdanán jól szellõzõ járat reményét keltik azok a függõ cseppkövek és lefolyások a végponti szifonjárat felett, amelyek itt szintén nagy felületen láthatók és fejlõdõ állapotban vannak. Nagy foltokban találhatunk még képzõdményeket a zsomboly egyéb részein is (pl. Viszhang-akna, Varcogó), ám ezek csak egykori képzõdmények lekoptatott (visszaoldott?) maradványai.
      A barlang uralkodó kitöltése a helyben keletkezett omladék, mely az aknarendszer középsõ szakaszában különösen nagy tömegben halmozódott fel. Ugyanitt az oldaljáratok üledékcsapdáiban és a párkányokon felszíni eredetû kavics illetve homok jellegû hordalékot is találunk, továbbá lösz és agyag lerakódásokat.
      A zsomboly végpontján mért legnagyobb CO2 tartalom 2% volt.
      A barlang kutatása során több alakalmi tudományos vizsgálat is folyt, ezeket a Csoport Évkönyvei foglalják össze. Csontleletek alapján a barlang egyes részei már a feltárás elõtt õsi denevér lakóhelyek voltak, és jelenleg is folynak a rendszeres denevér megfigyelések.
      Fokozott védelmét a denevérek élõhelyének megóvása, valamint jelentõs méretei és megismert földtani értékei teszik indokolttá. Mindemellett továbbkutatásával potenciális lehetõség van hazánk egyik legmélyebb barlangjának feltárására.
      A barlang lezárása természetvédelmi és életvédelmi okokból történt. Látogatni a gondozást végzõ Alba Regia Barlangkutató Csoport közremûködésével lehet. A barlang bejárását fixen beépített vaslétrák segítik, de az aknák csak kötélbiztosítással járhatók.

Fontosabb irodalmak:
Kárrpát J. 1979.: A kistéspusztai Csengõ-zsomboly feltárása - Alba Regia Barlangkutató Csoport Évkönyve 1979. 16-18. l. kézirat
Németh T. 1981.: Kõzetvizsgálatok - Alba Regia Barlankutató Csoport Évkönyve 1981. 21-25.l. kézirat
Szolga F. 1987.: Feltáró kutatás a Tési-fennsíkon - Alba Regia Barlangkutató Csoport Évkönyve 1987. 20-25 lap kézirat

Ugrás a lap elejére


Háromkürtõ-zsomboly

Szinonima: I.-12.sz. víznyelõ barlangja
Helye: Bakony, Tési-fennsík,
Település: Tés község (Veszprém megye)
Hossza: 360 m, mélysége: 105 m, tszf. magassága: 440 m
Téstõl délkeleti irányban 1,5 km távolságban találjuk, közvetlenül egy fákkal kísért talaj út mentén. Szigetszerû facsoporttal fedett, ÉNy-DK irányban elnyúlt kb. 120 m hosszúságú összetett karsztobjektumból nyílik, szántóföldi környezetben. A meredek löszfalakkal határolt vályúszerû felszíni depresszióban jelenleg 7 felszakadást, illetve idõszakos víznyelõ pontot találunk. Napjainkban csak az elsõ és utolsó tagja vezeti le a csapadékot követõ nagymennyiségû áradmányvizeket, míg sziklakibúvásokkal tagolt középsõ zónájának keleti oldalában nyílik a barlang két inaktív bejárata. Az elsõ egy alig észre vehetõ "ember deréknyi" lyuk ferdén lefelé, amelyen keresztül a felfedezés történt, ettõl északra kb. 8 m-re a ma használatos második, betongyûrûkkel kiépített és vasrács ajtóval lezárt bejárata, ahol rögzített vaslétra segíti a közlekedést.

      A 70-es évek elején kezdte meg a nyelõcsoport kutatását az Alba Regia Barlangkutató Csoport, több kisebb - nagyobb kutató akna és szabad üreg feltárásával, míg végül 1975 áprilisában sikerült lejutni 80 m mélységig, illetve májusban elérni a zsomboly jelenlegi végpontját jelentõ 105 m mélységet (Szolga F. 1975.).
      Nevét a barlang felszínközeli részének legtágasabb üregérõl kapta, amely három kürtõ egybecsatlakozása nyomán jött létre. Ide lyukad az 1977-ben mesterségesen kialakított második lejárati akna is, amely 1988-ban lett kiépítve és lezárva.
      A befoglaló kõzete felsõ triász dachsteini mészkõ, amelyet a karsztobjektum peremi részén 6-8 m, míg kissé távolabb már 19 m vastagságú lösztakaró fed. Szokatlan a meredek (580 - 600 -os) rétegdõlés amely az erõsen összetört felszíni zóna alatt már jól nyomon követhetõ és néhány barlangszakasz predesztináló tényezõje. Ilyen a vastag megaloduszos paddal kísért Háromkürtõ, valamint az Alpesi-fal nagy kiterjedésû tektonikailag megdolgozott talpsíkja.
      A barlangrendszer morfológiai szempontból két jellemzõ járatzónára tagolódik, úgy mint egy felsõ kb. 20 m mélységig követhetõ felszínközeli labirintusból, valamint az innen lefelé nyíló függõleges jellegû aknarendszerbõl áll.
      A felsõ járatzónát a tektonikus repedéshálózat és a réteglapok irányítottságában létrejött oldott és simafalú hasadékok, csõszerû ferde kürtõk jellemzik, amelyek még az aktív víznyelõ mûködés idején alakultak ki, a fennsík fedetlen karsztos fejlõdési stádiumában. A járatok jelentõs része ugyanis a napjainkban lösszel takart nyelõpont alá tart, ahol omladékkal vagy kalciteres agyagos lösszel boltozódik be.
      A feltárási tapasztalatok alapján valószínûnek látszik, hogy az eddig megismert járathossz csak töredéke az egykor létrejött felsõ barlangrendszernek, így további jelentõs felfedezésekre van még remény.
      A mélybe vezetõ zsomboly szakaszba a T-elosztó függõleges hasadékának aljából jutunk, a helyenként erõsen megtört 1-1,2 m átmérõjû Ellipszis-aknán keresztül, mely az Alpesi-fal felsõ részébe vezet, miközben a barlang morfológiai arculata itt hirtelen megváltozik.
      A zsomboly további része valójában egyetlen óriási hasadék, mely az Alpesi-fal alól indul és egészen a végpontig követhetõ. Lefelé fokozatosan tágul, felsõ részén két jelentõs kiterjedésû omladék "járószint" is tagolja, míg legalsó szakasza kupola szerûen aláhajló falakkal, lenyûgözõ szabad üregtérfogattal ereszkedik a -80 m szinti 10x3 m alapú álfenékre. (Fekete-dóm)
      Bár a szálkõfalakkal határolt szelvény táguló jelleggel láthatóan folytatódik lefelé, sajnos a hatalmas omladéktömeg az alsóbb szakaszokat szinte teljesen kitölti. Kisebb termeket és járatokat csak az összeékelõdött tömbök között találunk, egészen a barlang végpontját jelentõ szûk és sáros kuszodáig, mely 105 m mélységben van a bejárat szintje alatt.
      Az alsó szakaszokban már nyoma sincs a simára kidolgozott falfelületeknek, mindenütt a csepegõ, csordogáló vizek korróziós tevékenységét tapasztaljuk napjainkban is. Az aknafalban korróziós fülkék, barázdák és csipkék kísérik utunkat, s a végpont elõtti omladékhalmazban gyakran találunk szivacsszerûen "kilúgozott" tömböket is. A barlang legmélyét jelentõ Záporos-teremben pedig már mangános cseppkõkérgezõdés, borsókõ szerû képzõdmények és kis sztalagmitok is keletkeznek a sûrûn aláhulló vízcseppekbõl.
      Az állandó szivárgó vizek mellett az sem ritka, hogy a zsomboly alsó része teljesen víz alatt áll. Hirtelen hóolvadás vagy nyári záporok után az áradmányvizek csak lassan tudnak levonulni a bemosott hordalék miatt és az aknarendszer ilyenkor átmenetileg feltöltõdik. Az eddig tapasztalt legmagasabb visz-szadúzzasztás szintje a T-elosztóig ért fel, ami közel 100 m magas vízoszlopnak felel meg. Három évtized megfigyelései alapján, mindezek ellenére még nem volt példa arra, hogy a visszaduzzasztott víz a nyelõ alján a felszínen is megjelent volna.
      További rejtélyt jelent még az is, hogy a jelenleg idõszakosan aktív két nyelõpontból milyen mélybeni járatokon jut el az áradmányvíz az aknarendszerig, amely mindkét helytõl jelentõs horizontális távolságban található.
      A barlang jellegébõl fakadóan ásványi kitöltése szegényes. A felszínközeli zóna kürtõinek tetején és falain néhány cm-es fehér és áttetszõ sztalagmitokat, bekérgezõdéseket találunk. Fejlettebb cseppköveket figyelhetünk meg továbbá a Fekete-dóm aljáról nyíló Vörös-teremben, amely nevét a betelepült vörösagyag kitöltésrõl kapta.
      A felszínközeli járatokból vett üledékminták õslénytani vizsgálata során kevés számú gerinces fauna elõfordulása mellett jelentõs mennyiségû csiga maradvány került elõ, amelybõl 29 fajt sikerült meghatározni. Az üledék bauxitos, limonitos és mangános törmeléket, pizolitokat, helyenként faszenet és növényi maradványokat is tartalmaz. A csigafaunából hiányoznak a fiatal holocénben elõforduló fajok, viszont több, a területen ma nem élõ illetve vízi faj is elõfordult. A leletegyüttes kora legfeljebb középsõ-pleisztocén, de inkább óholocén lehet és cserjés bokros, esetleg erdõs környezetre és maival megegyezõ klímára utal. (Dr. Kordos L. 1976.)
      A Háromkürtõ-zsomboly fokozott védelme mindenképpen indokolt. feltárása tudománytörténeti szempontból is kiemelkedõ, hiszen mérföldkõ a Tési-fennsík barlangfeltárásának történetében. További kutatása még újabb nagyszerû felfedezéseket ígér, de az eddig megismert felszíni és barlangi formaegyüttes tanulmányozása is nagyban hozzájárult a terület karsztfejlõdésének alaposabb megismeréséhez.
      A környezõ privatizált mezõgazdasági területek mûvelése során vagy a víznyelõ felszín fáinak kiirtása esetén igen nagy az akkumuláció veszélye. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a barlang vízgyûjtõ területén egy külszíni kõfejtõ megnyitására történtek elõkészületek.
      Megközelíteni legegyszerûbben Csõszpusztáról földúton lehet egészen a nyelõ pereméig, gépjármûvel. A barlang látogatása a gondozást végzõ Alba Regia Barlangkutató Csoport közremûködésével történik, bejárása csak alpintechnikai eszközökkel lehetséges.

Fontosabb irodalmak:
Szolga F. (1975).: Feltáró kutatás Beszámoló a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat 1975-évi második félévi tevékenységérõl 92-100 old.
Dr. Kordos L.(1976).: Barlangi öslénytani ásatások és gyûjtések 1976-ban. Beszámoló a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat 1976-évi tevékenységérõl 36-57 old.

Ugrás a lap elejére


Jubileumi-zsomboly

Szinonima: I.-29. sz. víznyelõ barlangja
Helye: Bakony, Tési-fennsík, Tábla-völgy, 410 m tszf. magasságban.
Település: Tés község
Hossza: 220 m Mélysége: 121,4 m

      Fejér és Veszprém megye határvonalán szántóföldi környezetben nyílik, a Tábla-völgy fejénél kialakult nyelõsor legalsó tagjaként, az I.-29. sz. idõszakos víznyelõ aljából. A nyelõtölcsér meredek löszfalakkal határolt, felszínét nagy fák és bokrok fedik, kelet felõl két vízvezetõ árok tart a mélypontra.
      Bejárata utólag mesterségesen lett kimérve majd rályukasztva az alulról már elõzõleg megismert járatokra és beton kútgyûrûvel biztosított, vasrács ajtóval lezárva. Lezárása fõként életvédelmi szempontból indokolt.
      A zsombolyt 1981 õszén, megalakulásának 20. évfordulója évében tárta fel az Alba Regia Barlangkutató Csoport, elnevezését ebbõl az alkalomból kapta. (Szolga F. 1981.)
      Befoglaló kõzete vastag löszlepellel takart felsõ-triász dolomitos mészkõ, illetve meszes dolomit, amelyet a területre jellemzõ ÉÉK-DDNy irányú markáns törések illetve ezekre merõleges kisebb kereszttörések szabdaltak fel.
      A zsomboly gyakorlatilag függõleges kiterjedésû és a fenti hasadékok mentén halad lefelé, miközben reprezentatív rétegfeltárást ismerhetünk meg a felsõ-triász mészkõ-dolomit határátmenetébõl.
      Belsõ formáiban a tektonikus jelleg az uralkodó, mely különösen érvényre jut a kõzet minõségének köszönhetõen. A jelenkori idõszakos víznyelések nyomán néhány kisebb eróziós vályút leszámítva, az üregtágításban döntõ szerep csak a korróziónak jutott. A korróziós hatás az alsóbb szakaszokban az állandóan jelenlévõ szivárgó vizek nyomán (Forrás-terem -75 m) napjainkban is érvényesül.
      Igen érdekes, hogy a bejárati aknából kijutva, mindjárt a szálkõzetben létrejött hasadék mentén folytathatjuk utunkat és hiányzik a fennsíkon jellemzõ több méter vastagságú omladékzóna.
      Itt a felszín közelében (-10 m) van a barlang horizontálisan legkiterjedtebb szakasza, a fõhasadék irányában kialakult járat 20 m hosszú. DNy-i végébõl indul lefelé és 25 m mélységig bejárható a feltárás idején elõször felfedezett un. mellék akna, míg ÉK-i felébõl a bejárati akna tengelyirányát követõ fõakna.
      Tekintélyes mélysége ellenére a barlangban nincsenek jelentõs méretû egybefüggõ szakaszok, a hasadék mentén gyakorta kialakult összeékelõdött álszintek miatt. Legnagyobb egybefüggõ rész a végpontot megelõzõ Nagy-akna, amely 26 m mélységû. További tagoltságot okoz a -35 m szinti aknaváltás ahol a vakon végzõdõ eddigi hasadékaknából egy kb. 5 m hosszúságú vízszintes kuszodával összekötve, egy párhuzamosan kialakult hasadékban folytatódik a járat lefelé.
      Hasonló a helyzet a -85 m-es szint környékén is, de itt már 1,5 - 2 m-re közelíti meg egymást a két szûkebb járatszelvényû erõsen konvergáló hasadékakna, melyek a -95 m szinti álfenék felett újra egyesülnek.
      Az innen mélyülõ Nagy-akna alja képezi jelenleg a zsomboly végpontját, amely a szûkülõ hasadékszelvényben tömör és vastag feliszapolt omladék álfenéknek mutatkozik. A végponti omladék tömbjei néha tisztára mosottak, máskor iszapkúpok és nyergek rakódnak le, de gyakran több méter magas vízoszlop alatt állnak.
      A levegõ széndioxid tartalma ezen a szakaszon érezhetõen mindig jóval a normál érték többszöröse, a legnagyobb eddig mért térfogat arány 5,8 % volt.
      A barlang domináns tektonikus formakincsében hangsúlyozottan jelentkezik a befoglaló kõzet szerkezetének és minõségének változása a mélység függvényében, továbbá a korróziós utóhatások következtében.
      A jól feltárt, erõteljesen kipreparálódott rétegfejek és vállak kiterjedt helyszíni vizsgálatokat tesznek lehetõvé a móri fõdolomitra települt meszes rétegsorok "belsejében". A teljes függõleges kiterjedést reprezentáló kõzetminta sorozaton elvégzett oldhatósági vizsgálatok alapján (Németh T. 1981.), a zsomboly az átmeneti üledéksort tárta fel, amelyben a CaO/MgO aránya 47,3 % 52,7% között változik.
      A barlangnak kevés ásványi kitöltése kevés van. Említést érdemelnek az üde falfelületeken elõforduló mangános foltok és csíkok valamint néhány helyen felnõtt kalcitkristályok.
      A felsõ szakaszokban apró huzat borsóköveket, míg lejjebb szegényes cseppkõ lefolyásokat és hullámos felszínû kérgezõdéseket láthatunk.
      A szántóföldi környezetbõl fakadóan szerves kitöltése fõként a lösszel bemosott növényi törmelékekbõl, magvakból áll, melyek keverednek a nyelõfelszín fáinak termésével, leveleivel.
      A barlang fokozott védelmét jelentõs függõleges kiterjedése és ennek során feltárt geológiai értékei, továbbá az akkumuláció potenciális veszélye teszi indokolttá melynek mértéke nagyban függ a felszíni mezõgazdasági területek mûvelési ágától. Hasonló veszélyt jelent az alkalmazott mûtrágyák és növényvédõ vegyszerek bejutása az áradmányvizekkel.
      Látogatni a feltáró és a jelenleg gondozást végzõ Alba Regia Barlangkutató Csoport közremûködésével lehetséges. Bejárásához a barlangjáró alapfelszerelésen túl legalább 25 m biztosító kötél és önbiztosítás szükséges.

Fontosabb Irodalmak:
Szolga F. (1981.) : A Jubileumi-zsomboly feltárása Beszámoló az MKBT 1981 évi tevékenységérõl., 22-25. l.
Németh T. (1981.): Kõzetminta vizsgálatok Alba Regia Barlangkutató Csoport Évkönyve 1981. 21-25.l.

Ugrás a lap elejére


Csipkés-zsomboly

      A Tábla-völgyi dûlõ DK-i részén található az I.-28-as sz. jelentõs vízgyûjtõ területtel rendelkezõ idõszakosan aktív víznyelõ, amelyhez vízvezetõ árok is csatlakozik. Az árok alsó vége vályúszerûen elnyúlt, bokrokkal, fákkal fedett víznyelõ tölcsérbe torkollik, ennek mélypontjáról indul lefelé a Csipkés-zs. vasráccsal lezárt és beton kútgyûrûvel biztosított bejárati aknája. Jelenleg a bejáratot megelõzõen kb. 10 m-re egy új nyelõlyuk keletkezett, az áradmányvíz zöme itt nyelõdik el. A jelentõsebb hozamú túlfolyások rendszeresen gallyakat, hordalékot stb. halmoznak a bejárati rácsra.
      A Csipkés-zsombolynak elnevezett aknabarlangot az Alba Regia Barlangkutató Csoport tárta fel 1973-ban, ezután néhány jelentõsebb eredmény nélküli végponti bontási kísérlet történt, valamint a lejárati akna stabilizálása mellett megtörtént a jelenlegi kiépítés és lezárás 1979-ben, a csoport saját költségére.
      Bejárati és felszín közeli szakasza az erõsen összetört, helyenként breccsiás szerkezetû felsõtriász dachsteini mészkõben alakult ki, alsóbb szakaszaiban már megjelennek a dolomitos mészkövek illetve a dolomit. Jellegét tekintve, egy 20o - 200o irányú tektonikus hasadék mentén kifejlõdött fõkét korróziósan, alárendelten eróziósan tágult idõszakosan aktív víznyelõ aknabarlang.
      Morfológiai szempontból felsõ zónájára az erõteljes tektonizmust tükrözõ formák jellemzõek, így a Remények-csarnokáig meglehetõsen omlásveszélyes, majd ezt követõen lefelé, a hasadék oldással történõ tágulásával létrejött kisebb aknák sorából áll. A harántolt rétegek korróziósan jól feltártak és üde felszínnel látszanak a rétegváltásokkal együtt járó kõzetminõség- és színváltozások. A zsomboly középsõ szakaszán több helyütt (fõként a becsatlakozó kereszthasadékok mentén) szép oldásformák figyelhetõk meg fehérszínû kalcitos ill. fekete mangános kiválásokkal, csipkékkel. Cseppkõképzõdményei nincsenek.
      Kitöltése a helyben keletkezett omladék mellett fõleg bemosott hordalék, régebben keletkezett hasadék kitöltésként áthalmozott jellegû élénkvörös agyag is elõfordul helyenként. A végpont közelében és a megelõzõ szakasz Komód nevû oldaljáratában jelentõs mennyiségû löszös, agyagos iszaplerakódást találunk, legmélyén híg sár és víztócsák képezik a zsomboly végpontját.

      A barlang megközelítése:
A Tési-fennsíkon Csõszpusztától a Várpalota felé vezetõ úton a 10-es km-nél balra az erdõszélén haladva kb. 400 m után az erdõ egy kiszögelésénél, a völgy irányába egy önálló facsoportban elérjük a zsomboly bejáratának nyelõtölcsérét.
      A barlang bejárása:
A nyelõtölcsér alján a valamikori kutatóakna 5 m mély szakaszán lemászva kis omladékos üregbe jutunk ahonnan két nagy kõ közötti szûkületen függõlegesen haladunk néhány métert tovább. Az akna alján az elsõ tágasabb üregbe a Kocka-terembe érünk. A terem alján jobb kéz felé keskeny hasadékon átbújva a hét méter mély Ellipszis-akna tetejére érünk, amelynek eróziós jellegû falain traverzálva mászhatunk le. Szemben tágas hasadék járat indul, ahol 5 m-t elõrehaladva elérjük a Remények-csarnokába vezetõ 7 m mély hasadékszerû aknát amelybe lemászunk.
      Az omladékkal borított Remények-csarnoka a barlang legtágasabb ürege magassága 8 m átmérõje 2-2,5 m. A tovább vezetõ nyílást az álfenék omladék tömbjei között a lejárat felõli sarokban találjuk, innen rövid kúszójárat vezet a Csipkés-hasadékon át, ahol a korallszerû kipreparálódott kalcitcsipkék között ereszkedünk lefelé. A továbbiakban egy szûk, de lejjebb táguló nyíláson a falak közé ékelõdött omladéktömbökön lejtõsen haladunk tovább egy tágulat talppontjáig.
      Az üreg talpán nyíló igen szûk függõleges hasadékban 3 m-t lecsúszva hirtelen tágassá váló 6 m mély hasadék tetejére érkezünk amelynek talpára vékony párkányok segítségével traverzálhatunk le. Jobbra szinlõ szerûen tagolt tágas hasadék indul melynek alján egy nagy sziklatömb alatt becsúszva szûk hasadék tetejére érünk ami 15 m mély. A falak közé befeszülve igen kényelmetlen szûkületeken (szorító) át érünk le az 55 m mélységben már tágassá váló álfenékre.
Az 55-ös szint mélypontján lévõ több egymást követõ szûkületen átbújva újabb tágas hasadékaknát érünk el. A szeszélyes oldási formákat mutató falak között 5 m-t ereszkedünk le, majd egy omladék lépcsõ után újabb szûkülethez érünk. A 2 m mély hasadékon át (Komód) rövid kúszójárat indul, amely függõleges letöréssel a jelenlegi végpontot jelentõ iszapos aljú terembe vezet.
A végpontról visszafelé haladva a már megismert útvonalat követjük.

Ugrás a lap elejére


Tábla-völgyi-barlang

      Téstõl keletre 4 km-re, a Tábla-völgy felsõ szakaszán keletkezett idõszakos víznyelõ sor harmadik tagjából nyílik az I.-31.sz. karsztobjektumból, amely a nyelõsorban egy szigetszerûen álló facsoportban található 18 m átmérõjû és 7 m mélységû meredek falú, löszben kialakult víznyelõtölcsér. Megközelítése ÉK-i irányból célszerû.
      A tölcsér mélypontjából lefelé nyíló bejárat mesterségesen kibontott, alul falazattal illetve felül beton kútgyûrûvel kiépített és vasráccsal lezárt.
      A nyelõsorban É-felõl közvetlen szomszédságában az I.-32.sz. un. Löszkút ill. a Szelelõ-lyuk nevû barlang nyílik, míg 80 m-re DK-re a fokozottan védett Jubileumi-zsomboly (I.-29, 4422/5) található.
      A barlang bejárat alatti elsõ szakaszát Markó László vezetésével a Veszprémi Egyetem barlangkutatói tárták fel a nyelõ tölcsér aljának kibontásával 1960-ban.
      Ekkor sikerült az üregrendszert predesztináló fõhasadékba jutni, és kb. 12 m mélységig valamint 70 m összhosszúságban megismerniük.
      További kutatását az Alba Regia barlangkutató csoport folytatta újabb jelentõs részek feltárásával, így 1974-ben a 73 m mélységû, zsomboly jellegû szakasz felfedezésével.
      Befoglaló kõzete felsõ triász dolomitos-mészkõ (Dachsteini Mészkõ Formáció), amely átlagosan 27 fokos dõlésû északi irányba. A barlang eddig megismert járatai egy 30o - 210o irányítottságú függõleges hasadék mentén alakultak ki.
      Jellemzõen idõszakosan aktív víznyelõként funkcionáló tektonikus hasadékbarlang, kevés másodlagosan kialakult fõként korróziós formákkal illetve gyér eróziós nyomokkal. (Az idõszakosan befolyó vizek a zsomboly jellegû szakaszon át nyelõdnek a karsztba.)
      Morfológiailag a járatrendszer két jól elkülönülõ szakaszból áll, amelyek bejárás szempontjából is önálló részt jelentenek mindjárt a bejárati szakaszt követõen.
      Az elsõ a bejárat alatti Nagy-terem valamint az uralkodó törésirány mentén kialakult és a rétegdõlést is követõ ÉÉK-i lejtésû, függõlegesen tagolt tektonikus járathálózat, amelynek legalsó végponti zónája 30 m mélységben van és kb. 25 m-re közelíti meg a szomszédos Szelelõ-lyuk "végpontjait". Feltételezhetõ, hogy a két barlang között további átjárható összeköttetés van, amelyet a "névadó" intenzív légáramlás is valószínûsít.
      A járathálózat legmagasabb szakaszain fiatal cseppkõ óvoda szerû képzõdményeket találunk, míg a Nagy-teremben már jelentõsebb felületû lefolyásokat és álló cseppköveket is láthatunk.
      Jellemzõek a tektonikus eredetû tömbös omladékok és tömegátrendezõdések, továbbá a függõleges hasadékok mentén, valamint a rétegátmenetek nyomvonalán kialakult jellegzetes tágulatok, az ún. "T-hasadékok" ill. járatszelvények.
      A barlangrendszer másik, formailag elkülönülõ része a bejárat alól DNY irányba feltárt zsomboly szakasz, amely a hasadékrendszert közel merõlegesen lezáró, és átlagosan 70 fokos dõlésû vetõsík mentén kialakult ferde aknarendszer.
      A 73 m mélységig járható vertikális szakasz omladék szintekkel tagolva több jellegzetes felsõ triász rétegsort harántol a dolomit-mészkõ határ átmenetbõl, az átmeneti részeken kellemetlen szûkületek és jelentõs álfenék szintek kialakulása mellett. Ebben a járatzónában is uralkodóak a tektonikus formák, bár több helyütt, - fõként az alsó szakaszokban - jelentõs korróziós formakincset is találunk, sõt a -51 m szinten becsatlakozó 2 kisebb kürtõ határozottan eróziós jelleget mutat. Erózióra utal még a több helyütt fellelhetõ és számottevõ mennyiségû hordalékos kitöltés is, amelybõl néhány vizsgálati darab kvarckavicsnak bizonyult.
      Az aknarendszer jelenlegi végpontján egy kis mélységû, kb. 1 m2 felületû szifon jellegû állandó "tavacska" képzõdött, amely felett a ferde falrészen kb. 10 cm vastagságú megtört és részben visszaoldott cseppkõ kéreg található.
      Az aknarendszer a szûkületek mentén csak nehezen járható, az aknákban a kitett traverzálások miatt pedig kötélbiztosítás ajánlott.

A bejárati zóna alól idõsebb korúnak tûnõ kavicsos kitöltés és vörös agyag kíséretében került elõ két mastodon faj fogtöredéke, így az 1974 évi feltárás során: mastodon-Mastodon arvernensis (a felsõ pliocénban gyakori, de az alsó pleisztocénban még elõfordul) molaris fr., illetve 1978-ban mastodon-Gomphoterium longirostre (az alsó pannonra jellemzõ faj) görgetett példányai, - mindkettõ a MÁFI gyûjteményében található.

      A barlang megközelítése:
A Tési-fennsíkon Csõszpusztáról Várpalota felé vezetõ mûút 11-es km-nél (balra) ÉK-felé haladó földúton kb. 1200 m után érjük el a Tábla-völgyet amelyen DK-felé lejtõirányba haladva kb. 800 m után egy önálló facsoportban találjuk a barlangot rejtõ kb. 7 m mélységû I.-31-es nyelõtölcsért.
      A barlang bejárása:
A vasráccsal lezárt bejáraton a 4 m mély kutatóakna aljáról tágas, szemben meredeken lejtõ hasadékba lépünk. A balra cseppköves tömbök között induló járat a barlang régi szakaszába vezet, ahol többszintes zegzugos és szûk hasadékokon át 27 m mélységig érhetünk le. A zsomboly szakaszhoz: a bejárati terembe a járattalpon lapos nyílás indul jobb kéz felé, amelyben rövid vízszintes kúszás után egy keskeny függõleges nyíláshoz érkezünk. A rendkívül szûk aknában 5 m ereszkedve tágasabb fülkébe lépünk, ahol az alattunk nyíló Hágcsós-terembe vezetõ 7 m-es vaslétra kikötése van. A létra jelenleg nem használható, az aknába kötélbiztosítással ereszkedhetünk le. A markáns szerteágazó hasadékokkal szabdalt aknába jól megfigyelhetõk a szivárgó vizek oldóhatásainak nyomai.
      A terem mélypontján induló kuszoda után újabb tágasabb omladékos üreg következik, amelynek agyagos talpán 10 m-es lépcsõzetes ereszkedés után igen kényelmetlen szûkülethez érünk.
      A függõleges nyíláson az instabil kövek miatt óvatosan ereszkedünk 4 m-t egy csipkésre oldott falú, hasadékszerû terembe. Az üreg talpán induló szûk nyíláson lemászva, éles kövek közötti átbújót találunk, amely egy 4 m mély hasadékba vezet.
      A terem agyagos talpán átbontott nyíláson, az álfenék omladék tömbjei között újra tágas hasadék aknában folytatjuk utunkat, melyet helyenként beékelõdött álfenekek tesznek tagolttá. 10 m ereszkedés után omladékos álfenékre érkezünk, ahol jobbról kereszthasadék csatlakozik be. Ezen folytatjuk utunkat mint egy 4 m ereszkedve a szûk nyíláson. Ezen a szakaszon szép oldásformákat figyelhetünk meg.
      Az álfeneket elérve a szemközti sík fal alatt találjuk az utolsó, omladékos lebújóval induló 7-8 m szûk hasadékot, amelynek alja a zsomboly jelenlegi végpontja, ahol egy kis kb.1 m2 felületû kis tavacska található.

Ugrás a lap elejére


Bükkös-árki-barlang

      A barlang Fejér-megyében, Isztimér közigazgatási területén fekszik, a 4421-es barlang kataszteri területen. Hétház-pusztától ÉK-re 600 m-re a Bükkös-árok völgytalpán. erdei környezetben, víznyelõ mélypontján. Lezárva nincs! Mesterségesen, kútgyûrûkbõl kiépített bejáratból nyílik a barlang, amely 73 m hosszú és 31 m mély.
      Bezáró kõzete triász dachsteini tipusú rétegsor, melynek közbeékelõdött kösszeni márga rétegében képzõdött az üreg többnyire oldódással, réteglap menti omlással, áthalmozódással. Végpontja és a nagy terem üledék csapdái felszíni üledékek betelepülésével akkumulálódott.
      A barlang morfológiai jellegét a réteglap mentén kialakult, meredeken dõlõ termek határozzák meg, amelyeket hatalmas kõlapokból összeékelõdött omladék tagol. A tektonikusan kialakult formák mellett jelentõs korróziós tevékenység nyomai is megfigyelhetõk, fõként a felszínnel kapcsolatba hozható kürtõk mentén (pl. a kiépített bejáratot követõ szakasz, Zuhanyzó, végponti mennyezeti csorga stb.).
      A barlang elsõ jelentõsebb méretû ürege a Szappanos, amelyen túl már feltárul a barlangra jellemzõ kép, a mintegy száz négyzetméternyi kösszeni réteg feltárása, amely felszíni kibukkanásban látszólag sehol nem figyelhetõ meg.
      Hanyatt fekve, lábbal elõre lejutva, balra kis fülkéket találunk, amely a barlang egyetlen helye ahol cseppköveket találhatunk. Szép szalma cseppkövekben, mini tetaratákban gyönyörködhet itt a látogató. Vele szemben, csapásirányban van a Zuhanyzó. Ennek a helynek érdekessége,- a fõtérõl lecsepegõ vizek által, a fekü kõzetében keletkezõ,- szivacsra emlékeztetõ oldási formák. A barlang legmélyebb pontján, egy járhatatlanul szûk kis hasadék található feltöltõdve tûzkõ törmelékes, agyagos kitöltéssel.
      A barlang levegõje érzékszervileg párás, nyirkos, a kõzetfelületek nedvesek, helyenként vizesek (pl. Zuhanyzó, végponti víztócsa). A levegõ mért széndioxid tartalma 1987. 08. 09-én 2,5% -nak adódott.

      A barlang megközelítése:
A barlang megtalálható Hétház-pusztától ÉK-re 600 m-re, a Bükkös-árok völgy talpán. Királyszállás felöl, a aszfalt úton érkezve egy jobb kanyarhoz érkezünk. Itt az út átvált köves burkolatura és balról egy kiszáradt tó medrének nád maradványait találjuk. Itt le kell térni egy a házak mellett vezetõ erdei útra, amelyen lefelé haladva, szinte végig a völgyfõ markáns vízvezetõ árkának talpán haladunk. Ez tõlünk mindig balra kell, hogy essen. Elhaladunk egy régi, felhagyott kõbánya alatt is ( ez jobbról látható ), majd nemsokára egy szépen fejlett víznyelõt pillantunk meg a talaj út bal oldala mellett. Leereszkedve a töbörbe, a lezáratlan és hat kútgyûrûbõl álló lejárati aknát találjuk a mélyponton, amely a Bükkös-árki-barlang bejárata. (Célszerû segítõ kötél használata a barlangban, amit még itt a felszínen erõsítsünk egy fához.)
      A barlang bejárása:
A kútgyûrûvel biztosított bejárati aknán leereszkedve, néhány méter szûk járat után érkezünk az úgynevezett Szappanoshoz, ami nevét a málló, vizes márga fekü kenõdésérõl kapta. Itt is ajánlott a kapaszkodó kötél használata, mert sem lépés, sem fogás nincsen a több méteres, meredek szakaszon. Leereszkedve a Kõlapok-termének tetejébe jutunk. Ez egy majdnem függõleges lapos terem, ahol már biztonságosan lehet közlekedni minden irányban. Balra a Zuhanyzó csepegéssel keletkezett oldási formáiban, jobbra pedig a kis fülkék szép cseppköveiben gyönyörködhetünk. Ennek a teremnek a mélypontja jelenti egyben a barlang végpontját is, amely egy kis víztócsa fölött induló keskeny, meanderezõ járatocskában szûkül el a mennyezet mészkövébe mélyülve.

Ugrás a lap elejére


Szelelõ-lyuk

      Téstõl K-re 4 km-re, a Tábla-völgy fejénél lévõ, önálló facsoporttal fedett nyelõsorban egy jelentéktelen kis löszfalú mélyedésbõl indul lefelé a barlang természetes jellegû, de mesterségesen kibontott bejárata.
      Egy korábban megfigyelt hóolvadási helyen mélyített kutatóaknából tárta fel 1977 októberében az Alba Regia Barlangkutató Csoport. Nevét az alulról feltörõ intenzív légáramlásról kapta, amely valószínûsíti kapcsolatát a kb. 90 m-re DDNY-ra nyíló Tábla-völgyi-barlanggal.
      Befoglaló kõzete lösszel fedett felsõ triász dolomitos mészkõ, amelyben a barlang egy jelentõs térbeni kiterjedésû 20o - 200o irányú tektonikus hasadék mentén alakult ki. Jellege tektonikus hasadékbarlang, amelyet a beékelõdött kõtömbökbõl álló omladékos szakaszok több szintre osztanak, ugyanakkor a bejárható részek határát is szinte mindenütt az omladék, illetve az azon kialakult álfenék képezi. A legszemléletesebb a párhuzamos oldalfalak között létrejött Alsó- és Felsõ-Nagy-terem, valamint a Mozaik-terem környéke, amelynek elnevezése a mozaikszerûen töredezett keleti falfelülettõl származik.
Az uralkodó tektonikus nagyformák mellett az egész barlangra jellemzõen csak kismértékû korróziós utóhatás figyelhetõ meg, kivételt az északi részébe csatlakozó illetve egyéb kisebb kürtõk jelentenek, amelyek helyenként szépen ívelt oldás formákat mutatnak (pl. Lapos-terem kürtõi).
Fejlõdõ cseppkõképzõdményei nincsenek, de alsó részének kitöltésébõl 5-10 cm vastagságú kéregtöredékek kerültek elõ. Felsõ részein és kereszthasadékai falán gyakoriak a huzat borsókövek, néhol sötétszínû mangános, bitumenes falrészletek is megfigyelhetõk.
Szilárd kitöltése zömmel a helyben keletkezett omladék és kõzettörmelék, valamint a felszínrõl származó bemosott lösz és vörösagyagos hordalék, behullott növényi részek.
Klímája érzékszervileg kellemes, száraznak mondható köszönhetõen a kihúzó téli légáramlásnak.
A megfigyelt futóbogarak, giliszták és pókok mellett szúnyogok, legyek tanyáznak a bejáratot követõ szakaszon, valamin kevés számú denevér használja téli alvóhelyként.

      A barlang megközelítése:
Csõszpusztáról indulva a Várpalotára vezetõ aszfaltút 10 sz. kilométerkõ utáni kanyarulata magasságában a szántóföldön át kelet felé földút vezet, amelyen kb. 1,3 km után a Tábla-völgy talpára érünk.
Itt a jobbra elnyúló facsoport középsõ részén találjuk a barlang nyitott bejáratát, amely egy kb. 2 m átmérõjû, löszfalú gödör aljából indul meredek lejtéssel északi irányba.
      A barlang bejárása:
A löszfal alatti omladékos bejáraton lebújva egy viszonylag tágasabb ferde hasadékba jutunk kb. 6 m mélyre. Lejtõsen É felé haladva jobbra a Lapos-terembe mászhatunk fel, míg balra a T-hasadék kellemetlen szûkületén átpréselõdve leereszkedhetünk a tágasabb Nagy-terem felsõ szintjére. Innen kicsit tovább mászva lefelé a hajdani legmélyebb, - egykor jól szellõzõ, majd beomlott - bontási helyre érünk, míg a felsõ szint túlsó vége alatt az Alsó-Nagy-terembe mászhatunk le a termet tagoló álfenék hatalmas omladék tömbjei között. Az alsó rész középsõ szakaszának talpi kõtömbjei mentén még lejjebb lehet látni, de a járatok igen szûkek, csak vékony alkatú kutatók részére járható. A felette húzódó kürtõszerû járaton felkapaszkodva a Mozaik-terembe jutunk. Ennek túlsó végén jobbra lekúszunk az un. Új rész felé, amelynek déli vége már nagyon megközelíti a szomszédos Löszkút zónáját. Az Új rész jobboldali fala mentén lévõ omladékban, szintén egy járhatatlanul szûk rés vezet lefelé.
      Visszafelé célszerû ugyanezen az útvonalon a felszínre jönni, bár innen a Mozaik-terem elõtti kis akna alsó részébõl egy szûk átbújó is vezet a legutóbb feltárt kerülõ járatba, amelyen át egy rövidítõ úton is feljuthatunk a bejárati akna déli része alá, ám ez az útvonal több ponton is nagyon omlásveszélyes, így bejárása nem ajánlott.
Bejárásához alapfelszerelés elegendõ.

Ugrás a lap elejére


Gánti-barlang

      A barlang a Kápolna-pusztai völgy bal oldalán kimagasodó Angyallépcsõ fákkal takart sziklacsoportjában nyílik, kb. 15 m relatív magasságban. Két bejárata van, a bal oldali eredeti ovális szûk nyílás mellett, kb. 6 m-re jobbra található a mesterségesen tágított jelenlegi bejárati száda, amely már állva járható.
      Az Alba Regia Barlangkutató Csoport tagjai (Molnár Gy., Kárpát J.) elõször 1975-ben jártak a gánti fiatalok által már régóta látogatott üregben, amelynek elsõ irodalmi említése Kocsis Antaltól (1975.) származik. Elsõ kataszteri jellegû bejárása felmérése és leírása a csoport által készített barlang kataszter kapcsán történik (1979.), rendszeres feltáró és tudományos kutatásával ugyancsak a csoport foglalkozik 1990 óta. A barlang összes hossza ekkor 106 m volt.
      A csoport tagjai tágították ki a Bejárati-termet és a második bejáratot, vaslétrákat helyeztek el a Hasadék-teremben, valamint több ideiglenes klíma mérõhelyet alakítottak ki.
Mélyítést végeztek az Új-végponti-terem alján , illetve innen kisebb új szakaszokba is sikerült bejutni, továbbá feltárni a Galéria emeleti jellegû korábban ismeretlen részeit is.
      Befoglaló kõzete felsõ triász dolomit (alárendelten mészkõ) amelyben az üreg gyakorlatilag egy ÉK-DNY-i irányítottságú tektonikus eredetû, függõleges hasadék vonalán alakult ki a kõzetrétegek dõlésével módosítva.
A posztgenetikus hatások közül a hideg vagy langyos karsztvíz alatti oldódás a domináns.
Nagy formáiban a tektonikus jelleg az uralkodó, amelyet az irányítottságon túl a járatok alsó részén felhalmozódott nagy mennyiségû tömbös omladék is jelez.
      Kis formáiban a lekerekített, gömbüstös oldódás jellemzõ, valamint a bonyolult felszínû, szivacsszerû makroformák.
      Ásványos kiválásai gyakorlatilag nincsenek, néhány kisebb falrészen fejletlen cseppkõkérgezõdés, illetve kis szalmacseppkövek fordulnak elõ.
      A bejárati szakaszból tûzrakás nyomai, õrlõkõ darabok, recens állati csontmaradványok kerültek elõ a történelmi idõkbõl.
      A barlang kutatásának egyes éveiben rendszeres klímamérések történtek.
A barlang bejáratai nincsenek lezárva és a 13/1998. (V.6.) KTM rendelet szerint csak a DINPI engedélyével látogatható. Egyéb kiemelt védelmi státusza nincsen, legalább lezárása indokolt volna, fõként az önkényes látogatások és szemetelések miatt.
Jelenleg érvényes kutatási engedéllyel az Alba Regia Bkcs. (109/2000.) rendelkezik.
Bejárásához barlangjáró alapfelszerelés elegendõ, a Hasadék-terem kritikus szakaszán ideiglenes jellegû vaslétra segíti a közlekedést.

      A Gánti-barlang megközelítése Gánt községtõl délnyugatra kiinduló az országos kékjelzéssel ellátott földúton a legegyszerûbb. A település szélén található lovardánál az út északnyugatra fordul, a Kápolna-pusztára vezetõ völgybe. A völgy beszûkülésénél már messzirõl látható jobb oldalon az Angyallépcsõ sziklacsoportja, amelyben kb. 15 m relatív magaságban nyílik a barlang bejárata.
      A völgybõl a barlangot célszerû a sziklacsoport után található kis tisztásról megközelíteni, - eddig gépjármûvel is járható az út, a tisztástól könnyû sétával érhetünk a barlang bejáratához.
      A barlang bejárásához a két egymás közelében lévõ bejárat közül a mesterségesen kibontott állva járhatót válasszuk. A bejárati térben (egykori Gyökeres-terem) balra lefele haladva egy tágított átbújó után megnézhetjük a régi bejárat alatti elsõ fülkét.
      A barlangba az új bejárattal szemben lévõ keskeny hasadékon becsúszva egy kb. 1,5 m szintlépcsõ után érünk be, a Hasadék-terem felsõ szakaszába, itt megcsodálhatjuk a barlang talán legcsodálatosabb formáit, gömbüstjeit.
      Ezen a szakaszon lejtéssel lefelé haladva átmászva egy akna felett 8 m után érjük el a második aknát ahol egy ideiglenesen beszerelt létrán leereszkedünk a Hasadék-terembe.
      A Hasadék-terem a barlang legtágasabb ürege. A terem végén lévõ omladék lépcsõn lemászva (kb. 2 m) bal oldalt egy kis fülkében érjük el a barlang legmélyebb pontját (-14,4 m).
      A barlang további bejárását az omladéklépcsõ elõtt balra nyíló Szemüreg nevû kettõs nyílású szépen oldott járatán felmászva folytatjuk. A Szemüreg felett egy alacsony járaton átkúszva 5-6 m után érjük el a Nagy-termet vagy régebbi elnevezésén Sajt-termet amely nevét a jelenleg is látható mennyezeti lyukacsos gömbüstjeirõl kapta. A Nagy-terembõl baloldalt a mennyezet alatt nyíló átbújón keresztül rövid kitérõt tehetünk a Galéria szakaszban, amely kb. 11 m után visszacsatlakozik egy szûkülettel a Nagy-terem baloldali kürtõjébe.
      A Nagy-terembõl a barlang további bejárását a bejárattal szemben a terem jobb oldalán a talpponton lévõ viszonylag alacsony lyukon át bújva folytathatjuk, ahol kb. 4 m után érjük el a Végponti-termet. A terembe érve egy 6-8 m magas kürtõ látható. A terme bejárattal szembeni oldalán egy kis fülkébe érünk, amelyben gyéren szalma cseppkövek láthatók. A fülkébõl egy lapos meredeken emelkedõ járaton jutunk fel az Új-végponti-terembe.
      A barlang bejárása kb. 1 óra a bejáráshoz csak barlangász alapfelszerelés szükséges.

Ugrás a lap elejére


Egyszerûsített térképek

Alba Regia-barlang alaprajz
Alba Regia-barlang hosszmetszet
Bongó-zsomboly hosszmetszet
Csengõ-zsomboly hosszmetszet
Háromkürtõ-zsomboly hosszmetszet
Jubileumi-zsomboly hosszmetszet